Dórinak hívnak, 1989.02.08-án születtem.

Általános iskolai éveimet a Bárczi Géza általános iskolában töltöttem. Nem szerettem ott lenni, főleg az utolsó 2 év volt pokoli, amit az osztályomnak köszönhettem. Erről több szót nem is ejtenék.

Jelenleg a Kossuth Zsuzsa gimnáziumba járok (most már sajnos Raoul Wallenberg aliskola), 12.-es vagyok. Itt jól érzem magam, szeretem az osztályt. Nem tartozom a 'menők' közé - nem is akarok - és nem is vagyok kiközösítve. Ez így tökéletes is.

6 éve járok énektanárhoz, és képeztetem a hangomat. 2 éve a színészi pályára készültem, de efelől most nem vagyok biztos. Mindemellett hobbim az írás, főleg dalszövegeket írok, ritkábban pedig verseket és történeteket.

14-15 éves koromban én is átestem a "depisrockervagyok" korszakon. Tulajdonképpen nem is bánom, hogy megtapasztaltam. Amiket abban az időszakban hallgattam, azokat most is hallgatom, amellett viszont meghallgatok más stílusú zenéket is. Hülyeség egy stílus mellett leragadni, és elzárkózni minden mástól. Nem szeretem a beskatulyázásokat, és besorolásokat. Én nem is sorolom magam sehová. Én Én vagyok.

Legtöbben így jellemeznek: "Kislányosan felnőtt." Igen, keverem a kettőt. Miért ne tehetném? Hogy milyen a lelkem, abba senkinek nincs beleszólása. A mai napig élek-halok a játékokért, a mesékért. Ugyanakkor ha kell, akkor képes vagyok felnőttként gondolkozni.

Nem szabad elnyomni önmagadat, nem csaphatod be saját magad csak azért, hogy másoknak megfelelj. Én is megpróbáltam. És boldogtalan voltam.

Egy példa: 15 évesen, amikor anyukám megkérdezte, mit szeretnék karácsonyra, csupa nagylányos dolgot kértem, mert hát már közelítettem a 16-hoz, és azt hittem, ennek így kell lennie. Meg is kaptam amiket kértem, de egyáltalán nem voltam boldog. Az arcomon erőltetett műmosoly pihent, belül pedig sírtam.

Egy évvel később hű maradtam önmagamhoz, és olyan dolgokat is kértem, melyek talán pár évvel fiatalabb korosztálynak szokás adni, de nem érdekelt. Ugyanis amikor megkaptam őket, szárnyaltam, és olyan boldog voltam...

Sokan egyébként kívülről pesszimistának és búskomornak látnak. Pedig nem vagyok az. Szeretek élni. Most már szeretek.

Ui.: Imádlak öcsi;)